Tanévkezdés, beiratkozás -2018.09

Képtalálat a következőre: „iskolakezdés”Kedves Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy a 2018/2019-es tanév intézményünkben 2018. szeptember 3-án  (hétfőn) kezdődik.
A beiratkozás 2018. szeptember 3-án, hétfőn 8-10 óráig lesz. Kérjük az időpont betartását, mivel előbb nem tudjuk fogadni a gyermekeket.

 

Szíveskedjenek magukkal hozni:
– a gyermek személyes okmányait, igazolványait,
– a gyermek közgyógyellátási igazolványát,
– a betegbiztosítási kártyáját,
– két hétnél nem régebbi székletvizsgálati eredményét,
– orvosi igazolást,
– kollégista tanulók számára szükséges ruhaneműket.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy az állandó gyógyszert szedő gyermekeket csak úgy tudjuk fogadni, ha a gyermek által szedett gyógyszerből legalább 1 havi adagot hoznak magukkal, s a tanév folyamán pótolják.
Az ételallergiás gyermek esetében szakorvosi igazolás szükséges a diéta biztosítása érdekében.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosító határozatot – aki rendelkezik ezzel – feltétlenül hozza magával.

Kérjük, ne feledkezzenek meg a havi tisztálkodási csomagról (egészségügyi papír, zsebkendő, szalvéta, szappan, fogkrém, szükség esetén tisztasági betét, illetve pelenka), s kérünk mindenkit, hogy gyermeke számára fésűt, fogmosó felszerelést is szíveskedjenek hozni.

Gyermekük számára a tankönyvek ingyenesek.

Lehetőséget biztosítunk továbbá tanulóbiztosítás megkötésére, melynek összege min. 1.000.-Ft.