Szülőklub foglalkozás 2018.04.

Munkacsoportunk a 2017/2018-as tanév áprilisi foglalkozását április 20-án (pénteken) 9 órától tartja. Ezen a napon egy kellemes, kötetlen beszélgetésre és egy jó hangulatú közös munkálkodásra, udvar szépítésre várjuk az érdeklődő szülőket. Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk!

Tavaszi erdei iskola 2018.

Iskolánk négy osztálya vesz részt április 16-23-ig – Gánton a Fecskepalotában – a tavaszi erdei iskolai programban. Minden csoportnak és a kísérőknek kellemes időtöltést, vidám táborozást kívánunk!

Jutalom színház 2018.04.

Általános iskolás tanulóink jutalmazása iskolánkban havi rendszerességgel megtörténik. Az osztályfőnökök és az osztályközösség által jutalmazásra javasolt diákjaink április 16-án 14 órakor Érden, a Szepes Gyula Művelődési Házban tekinthetik meg a KOLONTOS PALKÓ – mesejátékot a Nektár Színház előadásában. A jutalmazottaknak gratulálunk és jó szórakozást kívánunk!

Koncz Dezső Tanulmányi Verseny – regionális forduló 2018.

Iskolánk csapata 2018. április 9-én hétfőn vesz részt a XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny regionális fordulóján. A fordulóban több regionális intézmény csapatával versenyezhetnek az első helyért, aminek eredményeként részt vehetnek az országos fordulón. Minden résztvevő csapatnak jó felkészülést és sikeres versenyzést kívánunk!

Tavaszi szünet 2018.

Kedves Gyerekek és Szülők! Az idei tanév tavaszi szünete 2018. március 29-től 2018. április 3-ig tart. Kollégista tanulókat 2018. április 3-án 14:00-tól várjuk. A tanítás április 4-én 8:00-kor kezdődik. Mindenkinek kellemes pihenést és boldog húsvéti ünnepeket kívánunk!

“Ki mit tud?” Kiskőrösön 2018.03.

Hatodik alkalommal 2018. március 28-án (szerdán) kerül megrendezésre az Országos EGYMI Egyesület és a Játékkal a Tudásért Alapítvány országos „Ki mit tud?” verseny Kiskőrösön, melyet a Kiskőrösi EGYMI dolgozói szerveznek és bonyolítanak le. A Kiskőrösön megrendezett országos döntőt hat regionális verseny előzte meg. A 2018. március 2-án Székesfehérváron megrendezett elődöntőn a 13. osztály tanulói csoportos tánc…

Bábműsor 2018.03.

A Palánta-misszió célja, hogy az élet gyakorlati kérdéseiről szóló bibliai tanításokat a gyerekek megismerjék, és a hétköznapi életükben használják. Az ország 1100 iskolájával állnak rendszeres kapcsolatban. 600-700 oktatási intézménybe jutnak el a bábcsoportok. Intézményünkben 2018. március 26-án (hétfőn) 11 órakor tekinthetik meg tanulóink a húsvéti műsorukat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Szülőklub foglalkozás 2018.03.

Munkacsoportunk soron következő foglalkozását március 23-án (pénteken) 10 órától tartja. Ezen a napon egy kellemes, kötetlen beszélgetésre és egy jó hangulatú együtt gondolkodásra várjuk az érdeklődő szülőket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Koncz Dezső Tanulmányi Verseny – házi forduló 2018.03.

Iskolánk 2018. március 22-én csütörtökön rendezi meg a XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny házi fordulóját. A verseny célja: Az elsajátított szociális készségek alkalmazása új, versenyszerű szituációkban. A verseny résztvevői: Az országos tanulmányi versenyen részt vehetnek az értelmileg akadályozott tanulók nevelését-oktatását ellátó általános iskolák 5-8. évfolyamos tanulói. A tanulók 5 fős csapatokban versenyeznek. Minden résztvevő…

Jutalom színház 2018.03.

Általános iskolás tanulóink jutalmazása iskolánkban havi rendszerességgel megtörténik. Az osztályfőnökök és az osztályközösség által jutalmazásra javasolt diákjaink március 19-én 14 órakor Érden, a Szepes Gyula Művelődési Házban tekinthetik meg a CSIPKERÓZSIKA – a VSG Kamarabalett táncmeséjét. A jutalmazottaknak gratulálunk és jó szórakozást kívánunk!