|
|
Intézményünkről
- 1903-ban ünnepélyesen megnyitották 40 árva gyermek számára a Fejér Vármegyei
Árvaházat.
- 1905-től már iskolai oktatás is folyt az épületben.
- 1927-ben korszerűsítették, majd 1938 őszén a kor követelményeinek megfelelő
színvonalú intézményt alakítottak ki az épületből.
- 1952-től az árvaházi státuszt gyermekotthoni váltotta fel, s az intézet felvette
a Vörösmarty Mihály nevet.
Jelenlegi képét az épület teljes felújításával 1959-1960 között kapta.
- 1965-től az intézményben az oktatás megszűnt, a növendékek a helyi Beethoven
Általános Iskolába jártak ki.
- 1973. október 1-jén Pápay Ágoston gyógypedagógiai szakfelügyelő és Kiszely
Lukács művelődésügyi főelőadó kitartó munkájának köszönhetően megkezdődhetett,
bentlakásos formában, a középsúlyos fokban értelmileg akadályozott gyermekek
nevelése, oktatása.
Pápay Ágoston most már igazgatóként és gyógypedagógusként folytatta a
szervezőmunkát.
- 1979-re a fokozott igénybevétel és a gyermekek létszámának emelkedése miatt az
épület minden lehetséges zugát igénybe kellett venni. Ebben nagy segítséget
jelentett egy volt árvaházi növendék hagyatéka, melyből új egészségügyi részleg
és egy kisebb tornaterem épült.
- 1987-ben a 14-16 év közötti korosztály számára megnyitották az úgynevezett
munkára felkészítő csoportokat, melyek hivatottak az általános iskolai képzési
szakasz után a szocializációs képességek és a munkavégzés területén további
fejlesztési lehetőségeket biztosítani.
- 1995-ben Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon
nevet kapta.
- 1997-től Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és
Gyermekotthonra változott a nevünk.
- 2003. nyarán kezdődött meg annak a három 8 fős háznak az építése, melyek a
törvényi előírásnak megfelelően az állami gondoskodásban részesülő gyermekek
családias légkörben történő nevelését hivatottak biztosítani.
- 2004. szeptemberében vehették teljesen birtokukba a fent említett gyermekek a
kész lakóotthonokat.
- 2007. szeptemberében fenntartói engedélynek köszönhetően beindíthattuk a 13.,
majd az ezt követő tanévben 14. évfolyamunkat is.
- 2008. október 2-án /intézményünk alapításának 35. évfordulóján/ vettük fel
néhai alapító igazgatónk, Pápay Ágoston nevét.
Így azóta iskolánk neve Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája,
Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona lett.
- A 2009/2010-es tanévben beindított - a súlyosan halmozottan sérült gyermekek
nevelését-oktatását ellátó - fejlesztő iskolai csoport újabb változást hozott
intézményünk életében.
Az iskola címe: 2462 Martonvásár, Bajcsy-Zsilinszky utca 32. (Magyarország)
Nagyobb térképre váltás
Városunk honlapja.
Fejér Megyei Önkormányzati
Hivatal
Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.
Telefon: 22-522-500
Fontos és kiemelt területnek tartjuk a szülőkkel való kapcsolattartás minden
formáját.
Időszakosan megjelenő iskolaújságunk is ezt hivatott szolgálni.
Azt iskolában folyó széleskörű, színes és változatos munka eredményességéhez
hozzájárul a tantestület és a szülők által kezdeményezett és alapított
"Együtt-Értük" Alapítvány. Az alapítvány tevékenysége, s aktivistái révén -
kiknek nagy része az intézmény pedagógusaiból tevődik ki - segíti az iskolai
célok megvalósulását, s a speciális nevelési igényű (középsúlyos fokban
értelmileg akadályozott) tanulók életkörülményeinek javítását.
Táborozások, úszásoktatás támogatása, kirándulások szervezése, fejlesztőeszközök
vásárlása, épek és fogyatékosok közös programjainak szervezése áll az
alapítvány tevékenységeinek középpontjában.
Mind ezknek a programoknak a kapcsán, mind az évközbeni események kapcsán
iskolánk a következő intézményekkel/személyekkel tart fent szorosabb
kapcsolatot.
Társintézmények, melyekkel szakmai együttműködést folytatunk
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| Beethoven Általános Iskola | 2462 Martonvásár, Beethoven tér 1. | 06 22 569 210 |
| Brunszvik Teréz Napköziotthonos Óvoda | 2462 Martonvásár,
Deák Ferenc u. 3/a | 06 22 460 290 |
| Művészeti Iskola | 2462 Martonvásár, Beethoven tér 1. | 06 22 460 083 |
| Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális
Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat | 1082 Budapest, Üllői u. 76. |
| Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat speciális Közoktatási Szakszolgálati
Intézménye és Gyermekotthona | 6000 Kecskemét, Juhar u. 23. | 06 76 478 322 |
| Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Általános Iskola és Diákotthona |
2853 Kömlőd, Szabadság u. 23. | 06 34 470 554 |
| Általános Iskola Készségfejelsztő Speciális Szakiskola,
Diákotthon és Gyermekotthon | 2481 Velence, Bárczi Gusztáv u. 46. |
06 22 472 253 |
| Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális
Szakiskola és Kollégium | 8200 Veszprém, Tüzér u. 44. | 06 88 561 940 |
| Koncz Dezső Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon |
8790 Zalaszentgrót, Zala u. 1. | 06 83 360 224 |
| Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális
Szakiskola | 8000 Székesfehérvár, Havranek J. u. 4. | 06 22 504 968 |
| Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon |
9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2. | 06 96 419 550 |
| Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon | 8153 Polgárdi-Ipartelep
Somlyói u. 2/a | 06 22 366 034 |
| Fejér Megyei Rehabilitációs Intézet | 8154 Polgárdi-Tekerespuszta
Székesfehérvári részlege: Erzsébet u. | 06 22 576 210 06 22 505 231 |
| Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthona |
8000 Székesfehérvár, Széna tér 2. | 06 22 506 255 |
| Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona |
2463 Tordas, Gesztenyés u. 1. | 06 22 467 535 |
Nemzetközi partnereink
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| Landshuter Werkstatten | Sonnenring 4. 84032Altdorf/Landshut |
+36 08 71 932 420 |
| Celje rehabilitacija,proizvodnja, stroritve, d.o.o.
Cedomir Fabjan | Ipavceva ulica 6.3000 CeljeSlovénija | +36 063 426 4502 |
| Polskie StowarzyszenieNa Rzecz Osób ZUpolledzeniem Umyslowym
Kolo W Gryficach | Ul. 3-go Maja472-300 Gryfice | +36 48(91)384 8487 |
Képzőintézmények, Szakmai szolgáltatók
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| ELTE Bárczi GusztávGyógypedagógiai Főiskolai Kar | Budapest, Ecseri u. 3. | 06 1 358 5500 |
| Fejér megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet | 8000 Székesfehérvár,
III. Béla király tér 1. | 06 22 314 008 |
| Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ ésTanulási Képességet VizsgálóSzakértői
és Rehabilitációs Bizottság | 8000 Székesfehérvár, Kikindai u. 1. | 06 22 500 01006 22 500 011 |
| Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja | 8000 Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. | 06 22 315 130 |
Munkáltatók
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| MTA Kutató Intézet | 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2. | 06 22 569 500 |
| Csiki Botond | 2462 Martonvásár, Orgona u. 43. | 06 22 461 274 |
| Akadémiai Nyomda Kft. | 2462 Martonvásár, Ady Endre u. 24. | 06 22 460 035 |
| Feldhoffer KKT. | 2040 Budaörs, Szabadság u. 59. | |
Egészségügyi Szolgáltatók
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| Dr. Jellinek Kinga (gyermekorvos) | 2462 Martonvásár, Budai u. 27. | 06 22 460 637 |
| Schubert Réka (védőnő) | 2462 Martonvásár, Budai u. 27. | 06 22 461 369 |
| Mentálhigiénés Központ Dr. Kollár Katalin | 2400 Dunaújváros | 06 25 550 570 |
| FINTI | 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. | 06 22 535 695 |
Civil Szervezetek
| Intézmény\Név | Cím | Telefonszám |
| A szeretet szolgálatában Alapítvány | 8000 Székesfehérvár, Május 1 tér 2. | |
| Bárka Alapítvány | Budapest, Tapolcsányi u. 12/b | 06 24 370 204 |
| Szép Jelen Alapítvány | 2030 Érd, Sárd u. 36. | 06 23 365 192 |
| Kézenfogva Alapítvány | 1096 Budapest, Heller u. 44. | 06 1 217 8100 |
| Bója Egyesület | 8000 Székesfehérvár | 06 20 920 9172 |
| Civitán Egyesület | 8000 Székesfehérvár | 06 22 505 500 |
Önkormányzatok
Tanulóink lakóhelye szerinti önkormányzatok:
Ugrás a lap tetejére
|